A modern antiszemitizmus

A modern antiszemitizmus Thomas Haury Az emberek általában akkor beszélnek antiszemitizmusról, ha a zsidókat vallásuk miatt diszkriminálják, üldözik, vagy megyilkolják. A diszkriminációba és üldözésbe átforduló antiszemita gyakorlatot azonban megelözi az antiszemita ideológia, amely abból a szempontból meghatározó, hogy a zsidókat jelöli meg mint bünösöket.

Az antiszemitizmust ezért elsösorban világképként kell meghatározni és nem gyakorlatként. Az antiszemitizmus európaszerte a 19. század folyamán keletkezett ideológiai reakcióként a társadalom gyors kapitalizálódására és az ezzel együtt járó változásokra. Az antiszemitizmus olyan világkép, amely a modern társadalmat három központi területen utasítja el és magyarázza:
Központi helyet foglal el az antiszemitizmusban a modern kapitalista világgazdaság magyarázata. Ezt az antiszemitizmus nem mint szubjektum mentes folyamatot látja, hanem mint egy a gonosz emberek által céltudatosan a népnemzeti közösségekre eröszakolt kizsákmányolási folyamatot. E szerint a „zsidók“ állnak a kapitalizmus mögött, ök uralkodnak a nemzetközi gazdasági folyamatok felett, ök a felelösek az összes krízisért és csödért. Mindemellett az antiszemitizmus arra is képes, hogy egyszerüsítve ábrázolja a világot és a folyamatokat két különbözö területre ossza fel: az egyik oldalon áll a gazdasági folyamatoknak azon része, melyet a körforgással lehetne jellemezni, tehát a kereskedelem, a bankok, a tözsde, a kizsákmányoló töke, úgyis, mint a kapitalizmus alapvetö rémségei. Ezzel szemben pozitívumként jelenik meg a termelés, a kézmüvesség, a javakat termelö ipar és a termelö töke. Az értékeket termelö „német munka“ áll szemben a „zsidó kizsákmányolással“ és a „zsidó élösködéssel“.

Ugyanezen minta alapján magyarázza az antiszemitizmus a modern társadalom második fontos területét: a politikát, a modern államot, a demokratikus vitákat, különbözö és ellentétes érdekeket, valamint a szocializmust és a bolsevizmust is, s ezeken a területeken is megtalálja a „bünösöket“. E szerint a „zsidók“ a valódi uralkodók, a háttérben, akik a kulisszák mögül mindent meghatároznak és irányítanak. Megvesztegetik a politikusokat, vagy mindjárt egész kormányokat, ök uralkodnak a média felett és határozzák meg a nyilvánosság véleményét. Ök, tehát a „zsidók“ azok, akik állami kölcsönök és anyagi befolyásuk láthatalan szálaival, a háttérböl, mint bábukat irányitják az állami politikát, és manipulálják a kormányokat.

A modern társadalom harmadik teülete, amiben az antiszemiták a zsidókat felelössé teszik, az a legtágabb értelemben vett kultúra. E szerint, ök tehetnek a modern társadalomban jelentkezö olyan folyamatokról, mint a tradicionális tekintély- és családbeli, valamint a szexuális modellekkel kapcsolatos megszokott normák felbomlása, és minden más hagyomány megkérdöjelezése. De a modern, absztrakt müvészetért, a tömegkultúráért, a nök emancipálódásáért, az elvárosiasodásért és a pszichoanalízisért is ök feleltek mindig. „A zsidók a mi vesztünk“ – ez a Treitschke féle mondat a mondern antiszemitizmus talán legjobb meghatározása.

Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy az antiszemitizmus jelentését nem szabad csupán az antiszemita sztereotípiák összefonódás nélküli egymásmellettiségére leszükítenünk. A jelenség olyan speciális gondolkodási struktúrát takar, mely a világot egy bizonyos módon magyarázza, s melyben a sztereotípiák egymás logikáját támogatják.

Az antiszemita világkép alapvetö strukturális jellemzöje, s ez már az elöbbiekböl is kiderült, a megszemélyesítés, mely a társadalmi kapcsolatokat és folyamatokat mint a gonosz emberek tudatos machinációit állítja be. Az efféle megszemélyesítések velejárója az összeesküvéselmélet. Ha a zsidók rejlenek a modern társadalom mindenfajta „káros“ jelensége mögött – és ez nemcsak Németországban van így, hanem mindenütt a világon -, akkor ezzel automatikusan egy világszerte befolyásos olyan ellenségkép-konstrukció keletkezik, amely mindent irányít és szinte mindenható. Abban a pillanatban, ahogy valakik a társadalmi folyamatokat megszemélyesítve magyarázzák, ez könyörtelenül beletorkollik az összeesküvélelméletes gondolkodásba.

Az antiszemita világkép második alapvetö jellemzöje a manicheizmus, amelyben további három idelógoiai komponens befolyásolja egymást: Elöször is a világ történelmét a két alapelv, a Jó és a Gonosz, a Fény és a Sötétség antagonisztikus ellentéteként magyarázza. E minta mindent kifejezetten binerikusan kódol. Az egyik oldalon áll az idegen és veszélyes elem: a zsidó. Minden rossz töle ered. A másik oldalon értelemszerüen és automatikusan az ellenkép, mint a Jó jelenik meg, s ez a saját - tehát a német, a francia, az orosz stb. – „nép“. A manicheizmus továbbá azt is jelenti, hogy a zsidó az egzisztenciálisan Fenyegetö és lényegileg a Gonosz konstrukciójaként démonizálódik. Az áldozatnak ezért nemcsak morális joga, hanem egyenesen kötelessége is, hogy a Gonosz elleni önvédelemben aktív legyen. Minden antiszemita írásra jellemzö az a fordulat, hogy „Nem várhatunk tovább – vagy cslekszünk, vagy eljön a vég“. A manicheizmusban ezért harmadszor magában foglaltatik a megváltás eszkatológiai perspektívája, mely szerint ha a Gonosz elüzetik a világból, akkor minden jóra fordul és megoldódnak a problémák. Ezért az antiszemitizmushoz kezdettöl fogva (tehát már a császári idökben és nemcsak a nemzeti szocializmusban) inherensen tartozik a megsemmisítési perspektíva. Ez a gondolat Treitschke mondatában - „a zsidók a mi vesztünk“ – is megtalálható: ha ök nem lennének, minden jóra fordulna.

Az antiszemitizmus strukturális jellemzöi között harmadikként a féltett német, francia, orosz ... „nép“ konstrukciója fenyegetett közösségként jelenik meg, mint a zsidó ellentétpárja. Itt egy Mi-csoportról, vagyis egy harmónikus közösség-konstrukcióról van szó, melyben ismeretlen fogalom a gazdasági konkurencia, a poitikai vita, s melynek kulturájában nincsenek zavaró elemek vagy ellentétek, hanem amely maga a „letisztult és fennkölt néplélek“ megtestesülése. Ez a közösségi gondolkodási forma, ez a harmónia-elképzelés a „nép“ kifejezésben kezdettöl fogva fellelhetö. A „nép - nemzet“ közösség elképzelés tehát a modern társadalom genuin antimodern és reakciós ellentéte. Meghatározó, hogy a „nép-nemzet“ mint ellen-fogalom a modern társadalom szülöttje, ami azonban a modern társadalomban nem kapna esélyt a megvalósulásra. Mint az újabb nacionalizmuskutatások igazolják, mindenfajta „nép“ elképzelés ellenségképre, illetve ellenségkép megalkotására van utalva ahhoz, hogy önmagát létrehozza.

Fontos az antiszemitizmussal kapcsolatban még a következö: vannak normálisnak számító ellenségek és van egy ideális ellenség. A normálisnak számító ellenség a többi nép. Prominens példa erre mifelénk Franciaország mint „ösellenség“, vagy mások, mint pl. a lengyelek vagy a törökök. Az ilyen ellenségekkel szemben felmerülhetnek konfliktusok, lenézhetjük öket, de végül is alapvetöen más népeknek számítanak, akiknek exisztenciális jogát nem vitatjuk el. A zsidók ezzel szemben nem számítanak normális ellenségnek, ök az ideális ellenség. Ök nem egyszerüen egy ellenséges nemzet, mint pl. Franciaország, melyet a háborúban le lehet gyözni és amelytöl Elszász Lotharingiát meg lehet kaparintani. A zsidók ezzel szemben az antagonisztikus ellenség, a nemzet ellensége par excellence, az az ellenség, amelyet meg kell semmisíteni ahhoz, hogy a világot megváltsuk. Ez nem véletlen, megvan a belsö logikája, hiszen a zsidók a modern társadalom megtestesitöi, akik vagy amelyek a „nemzeti“ Mi-közösség létrejöttét úgymond meggátolják. Ezért ök lényegileg éppen hogy nem egy egyenrangú, másik „nemzet“ megtestesítöi, hanem a „nemzet“ abszolút antiprincípiuma, a nem-nemzet. Az ö megsemmisítésük a modern társadalom megsemmisítésével azonos és azt igéri, hogy helyreáll a megzavart népnemzeti közösség.

Széles körben uralkodik az a hibás nézet, miszerint az antiszemitizmus központi ismérve a rasszizmus kategóriájába tartozik. Ez a nézet azonban relativ késön, csak kb. az 1900-as évektöl társult az antiszemitizmushoz, mely ekkor már az összes többi strukturális jellemzöjével együtt körvonalazható volt. A megsemmisítési elképzelések is megtalálhatók voltak már a korai antiszemitáknál és nemcsak akkor jelentek meg, amikor az antiszemitizmus fajbiológiai definíciója lábra kapott. A zsidókat pl. mindig is származási alapon, tehát „vérségi-származási közösségként“ határozták meg. A „faji“ közösségként történö meghatározás nem jelent mást, mint a „vérségi-származási közösségként“ történö meghatározás folytatását, tehát csupán ugyanannak az elvnek a radikálisabb változatát.

Az a felfogás is széles körben elterjedt, hogy a rasszizmus átfogó fogalom, melynek egyik alfogalma az antiszemitizmus. De ez sem igaz, ugyanis itt két egymástól teljesen különbözö ideológiával állunk szemközt, annak ellenére, hogy a mindkettöben fajról van szó. Ha ugyanis megvizsgáljuk azokat a tulajdonságokat, melyeket a rasszizmus használ az ellensége megjelölésére, akkor kitünik, hogy az antiszemitizmus a zsidókat teljesen más tulajdonságokkal ruházza fel.

A rasszizmus a „másikat“ alacsonyabbrendüként és civilizálatlanként jellemzi. Ö az „Untermensch“, aki a nyers természet, a testiség, a kéjelgö, gátlástalan szexualitás, az emocionalitás, alacsony intelligencia, kriminalitás és a lustaság stb. megtestesítöje. Számára tehát „másik“ maga a kicsapongó természet, a természetben megrekedt állapot. Ezzel szemben jelenik meg a civilizált, a gátlástalanságát fékezni tudó, magasabbrendü, nagyobb teljesítményekre képes, másodlagos erényekkel rendelkezö, modern individuum. „A zsidókat“ az antiszemitizmus ezzel szemben teljesen más, az elöbbiekkel ellentétes tulajdonságokkal ruházza fel. A „zsidó“ magát a modern társadalmat, annak hatalmát és kényszerü korlátait testesíti meg. Ezért jellemzik a zsidókat olyan tulajdonságokkal, mint pl. nagy és ravasz intelligenciájú, szexuálisan perverz, puhány, beteges, hazátlan, identitásnélküli, a társadalom atomizálására képes, mesterkélt, óriási hatalommal rendelkezö, individualista, materialista és hidegen számító. A „zsidó“ maga a hatalom és maga a modern társadalom annak kényszerü korlátaival és kihívásaival. A rasszizmusban a „másik“ ezzel szemben maga a nyers természet, melyet korlátozni kell.